Szerencsejáték Zrt.

Szerencsések

Dupla nyereményt hozott a Kos 2011. december 19. 15:08

Rekorddal zárult annak az ócsai játékosnak az Astro+TV stúdióban tett látogatása, aki 2011. november 3-án egy bravúros pörgetéssel megduplázta az amúgy is méretes nyereményt, és így több mint másfél millió forinttal gyarapította a családi költségvetést.

Profi futballista múltjára való tekintettel, bemelegítéssel vágott neki a stúdió szereplésnek Mátsik Ferenc. Először esett meg vele, hogy az Astro+TV sorsjegy kapargatása közben három TV szimbólumra bukkant. A kedvező eredményen felbuzdulva úgy döntött, a pályázást sem hagyja ki. A hetedik érzéke azt súgta, hogy a kezdeti szerencse egy sikerszéria beindulásának hírnöke.

– Meglepett, hogy rögtön az első próbálkozás után behívtak játékosnak a stúdióba. Tapasztalati úton ugyanis gyanítom, nem vagyok kifejezetten a szerencse bajnoka. Még keresztrejtvénnyel se nyertem soha egy petákot sem, nem beszélve a lottójátékokról, melyek pár száz forintnál többet alig-alig hoztak a konyhára – mondja Ferenc. – Mikor értesültem róla, hogy felkérést kaptam a TV szereplésre, biztos, ami biztos alapon megnéztem a TV2 Mokka adásának egyik korábbi ASTRO+TV vetélkedését és higgadtan nyugtáztam, hogy a szerencsén kívül a játékosoktól egyéb hozzáadott értéket nem igényel – emlékszik vissza a felkészülési időszakra Ferenc. - Mindhárom gyermekem az Oroszlán jegyében született, én azonban egyedüli renitensként a Kos jelűek táborát szaporítom. A stúdiójátékba egy Kos jelű sorsjegy segített bejutnom, egyértelmű döntésnek tűnt, hogy erre a jegyre tippeljek. Számításom hibátlanul bevált. Bejött a Kos kétszer, a legnagyobb kipörgetett számmal párosulva pedig azon nyomban duplájára ugrott a nyeremény összege. Enyém az érdem, hogy a duplázás bravúrját az idei évben először vittem véghez az ASTRO+TV stúdiójátékban – mondja elégedetten Ferenc. – Mikor a gyermekeim megszülettek, Ócsán vertem tanyát a párommal. A bő másfél évtizede felhúzott kis családi fészkünk mára már jócskán magán viseli az ifjú generáció felnövekedésének nyomait. A nyeremény egy részéből ezért sort kerítünk néhány, hosszútávon megtérülő korszerűsítési és szigetelési munkálat elvégzésére, de a váratlan kiadásokra is telik majd a pénzből. A feleségem fizetését elviszi a hiteltörlesztés, így aztán pontosan ki kell sakkozni, hogy miképpen hasznosulhatnak legjobban az ölünkbe hullott forintok – avat be terveibe a nyertes. – A foci a szenvedélyem. Ifjabb éveimet meghatározta a Vasas csapatában magamba szívott sportszeretet, a mindennapi mozgás élménye. Egy korán bekövetkezett sportsérülés véget vetett ugyan sportolói pályafutásomnak, de bízom benne, hogy a fiaim után idővel, az unokáimmal is megismertethetem a futballozás, és a csapatjáték semmihez nem hasonlítható örömét - mondja a nyertes.