A Sportaccord kiáll a sportversenyek tisztaságának megőrzéséért
2012. január 17. 14:09
A SportAccord globális programot indított az integrity.sportaccord.com honlapon a sport körüli visszaélések megelőzése érdekében.
A kezdeményezés célja, hogy erősítse a felelős sportfogadási magatartást, továbbá segítse a sportolókat és sportvezetőket abban, hogy hatékonyan lépjenek fel a „bundázás” megakadályozásában. A sporteredmények manipulálása vagy ’bundázás’ a sportesemény folyamatának, ill. eredményének szabályellenes befolyásolását jelenti. Ebben az esetben a bundázásban vétkes egyén önmagának vagy másoknak előnyt kíván szerezni, és egy adott verseny eredményeihez általában társuló bizonytalanságot részben vagy egészben meg kívánja szüntetni..
A SportAccord, amely 105 olimpiai sportszövetség ernyőszervezete, 2010-ben külön részleget hozott létre, melynek kizárólagos feladata, hogy a tisztességes sport eszméje felett őrködjön. A nemzetközi sportmozgalom felismerte, hogy az eredmények manipulálása elleni küzdelem abszolút elsőbbséget érdemel, és ezért a WLA (World Lottery Association) és az EL (The European Lotteries) támogatásával globális programot dolgozott ki. Ennek keretében eredményesen felhasználható segédeszközöket bocsát a nemzetközi sportszövetségek, sportolóik és vezetőik rendelkezésére teljesen ingyenesen. Ebbe a körbe tartoznak egyebek mellett a következők:
• ’Hogyan előzzük meg, hogy a bundázás tönkre tegye karrierünket’; e-tanuló program;
• ’A sport tisztasága: a bundázás megértése és megelőzése’; SportAccord útmutató;
• a sportolóknak és sportvezetőknek készült Magatartási Kódex a tisztességes sportfogadásról;
• a tisztességes sport sportfogadásra vonatkozó szabályainak modellje.
A program megalkotásában elismert szakértők vállaltak szerepet, egyebek mellett Dr. Declan Hill író, újságíró, akadémikus, valamint Christian Kalb, aki a sportra és játékra szakosodott stratégiai tanácsadó cég a CK Consulting alkalmazásában áll.. Az e-tanuló program és a játéktisztasági útmutató a SportBusiness cég által nyújtott technikai szakértelmen alapult.
Azoknak a sportszövetségeknek és szervezeteknek, amelyek úgy döntenek, hogy kötelezővé teszik sportolóik és tisztségviselőik számára a „Hogyan előzzük meg, hogy a bundázás tönkre tegye karrierünket” c. e-tanuló program elvégzését, igényeikre szabott programra lesz szükségük. Ennek alapján lehetővé válhat a sportolók, ill. tisztségviselők értékelése illetve olyan tanúsítványok kiállítása, aminek birtokában indulhatnak a hivatalos sportversenyeken.
Hein Verbruggen, a SportAccord elnöke a program elindításakor a következőket mondta:
„A sport tisztasága kétségkívül a sport legfőbb értéke. A szurkolókban, akik bíznak a sportolókban és a csapatokban, a legkisebb kétség sem merülhet fel egy verseny eredményének hitelességét illetően; hiszen éppen ez az előre nem láthatóság jelenti a sport szépségét és gazdagságát.”
http://www.sportaccord.com
A SportAccord-ról
A SportAccord 105 nemzetközi sportszövetség és szervezet ernyőszervezete. Feladata, hogy támogassa a sportmozgalmat és védje közös érdekeit. Tevékenységei közé tartozik a The Sports Hub c. online videóportál működtetése, a több sportra kiterjedő játékok szervezése, a doppingmentes sport támogatása, valamint a fellépés a sport társadalmi felelősségvállalásáért és tisztaságáért.
http://www.youtube.com/thesportshubchannel