Nekik már segíthettünk
Szerencsés húrokat pengettek a Kaposfesten 2011. szeptember 5. 14:41
A Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált már indulásának évében, 2010-ben a legszínvonalasabb komolyzenei programok sorában tartotta számon a zeneértő közönség, és az idei fesztivál csak megerősítette a kialakult képet. A Szerencsejáték Zrt. sokszínű mecénási szerepvállalása a zenei és színházi rendezvényektől a filmes produkciókig a nívós kulturális rendezvények széles skáláját fogja át. A Kaposfest méltán tölt be kiemelt helyet a támogatott rendezvények sorában.
Kevesen tudják, hogy a lottótársaságok, mint a kulturális projektek közismert támogatói tiszteletreméltó missziót teljesítenek szerte a világban. Nincs ez másként Magyarországon sem, hiszen a Nemzeti Kulturális Alap 2010 óta törvényi felhatalmazás alapján az Ötöslottó játékadójának 90%-át kulturális programok finanszírozására fordítja. A tavalyi évben ez az összeg több mint 10,5 milliárd forintot tett ki. – Az NKA-nak juttatott célzott támogatáson túl a Szerencsejáték Zrt saját szponzori keretéből is jelentős összegekkel segíti kulturális rendezvények megvalósítását, elég, ha csak a Művészetek Völgye Fesztiválra, a Veszprémi Ünnepi Játékokra, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, vagy a Miskolci Operafesztiválra gondolunk – mondja Tulik Ágnes a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese. A Kaposfest figyelemreméltó, egyedi színfolttal gazdagítja a vidéki zenei palettát, olyan értéket teremt, melynek létrehozásában szíves örömest vállal részt a Szerencsejáték Zrt. – teszi hozzá az igazgatóhelyettes.
Fotó: Lafferton Zsolt
– Kaposvár azon túl, hogy a szülővárosom, gyönyörű, hangulatos kisváros, és mint ilyen, ideális helyszíne az örömzenélésnek – mondja Kokas Katalin hegedűművész, a Kaposfest művészeti vezetője. – Mintegy hatvan fellépő jön össze itt évről-évre augusztus végén a világ minden részéről, a nemzetközi koncertpódiumok ünnepelt művészei, akik maguk is inspirációt merítenek az együtt muzsikálásból. Talán abban is egyedi a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, hogy a rendezvény tíz napja alatt fergeteges hangulatú baráti összejövetelként élik meg a koncerteket a közönség és a muzsikusuk egyaránt – mondja a művésznő. A szerencse és a játék kapcsolatát feszegetve Kokas Katalin elárulja, hogy számára a játék elsősorban improvizáció, mind a színpadon mind a magánéletében, a szerencséjét pedig abban látja, hogy 12 évesen megismerte Kelemen Barnabás hegedűművészt, aki ma már nemcsak házastársa és két gyermekének édesapja, hanem számtalan közös fellépésen partnere. A Kelemen kvartett, melynek mindkét művész alapító tagja, az idei Melbourne-i Nemzetközi Vonósnégyes versenyen az ezüstérem mellett a közönség díját és a „Musica Viva" különdíjat is elnyerte, mert a szerencse mellett a tehetség sem elhanyagolható.