Szerencsejáték Zrt.

Nekik már segíthettünk

Szívbéli adomány 2011. október 13. 10:49

A Szerencsejáték Zrt. adományának köszönhetően a XXI. századi szívsebészet kívánalmainak is megfelelő új szív-tüdő motorral egészült ki a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) műszerparkja, így lehetővé vált a korábban használt 20-30 éves készülék cseréje.

A műszer ünnepélyes átadásán Tulik Ágnes, a lottótársaság kommunikációs igazgatóhelyettese elmondta, hogy az idei évben kizárólag műszer beszerzésre több mint 190 millió forint támogatást nyújtott a vállalat az egészségügyi intézményeknek.

dr. Ofner Péter a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgató főorvosa veszi át a táblát Tulik Ágnestől, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettesétől.

A Szerencsejáték Zrt. gondosan ügyel arra, hogy a mecenatúrában prioritást élvező területek, mint a sport, a kultúra, az egészségügy vagy akár a szociálisan rászorulók megsegítése lehetőség szerint azonos figyelmet kapjanak a támogatási összegek odaítélésekor. – Köztudott, hogy az egészségügyi intézmények évek óta forráshiánnyal küzdenek és a korszerű műszerek beszerzése egyre nagyobb nehézségek árán oldható meg. A Szerencsejáték Zrt. az idei évben két fővárosi és három vidéki kórházban járult hozzá a legkorszerűbb diagnosztikai vagy a műtéti beavatkozásokban használatos eszközök beszerzéséhez – mondta Tulik Ágnes kommunikációs igazgatóhelyettes. - Magyarország vezető szívgyógyászati intézményeként az Országos Kardiológiai Intézet az ország egész területéről fogadja a betegeket, felnőtteket és gyermekeket egyaránt. Megelégedéssel tölt el bennünket, hogy ez a nemzetközi hírű gyógyító centrum, amely a sikeresen végrehajtott katéterterápiás beavatkozások és szívműtétek, köztük a gyermek szívátültetések, révén számos beteg életét mentette meg már eddig is, a jövőben olyan műszert tud a gyógyító munka szolgálatába állítani, amely a legkorszerűbb minőségi színvonalat képviseli a szívsebészetben – szögezte le Tulik Ágnes.

Az adomány

- Az eddig használt készülékeink 20-30 évesek, bár jó funkcionális állapotban vannak, a szívsebészet hajnalán megfogalmazott elvek szerint működnek. Tekintettel arra, hogy egy-egy ilyen készülék ára jelentős, eddig ezek cseréje nem volt megvalósítható – mondta dr. Székely László szívsebész, az Országos Kardiológiai Intézet osztályvezető főorvosa. – A modul rendszerű, valójában két új készüléknek megfeleltethető eszköz a legmodernebb technikai újításokkal rendelkezik. Mivel az új szívmotor egy régi egységet vált ki, a műtéti várakozási idő nem csökken, de segítségével a teljesítménybeli minimumfeltételeket hosszabb távon is biztosítani tudjuk – tette hozzá a főorvos. - Nagyra értékeljük a Szerencsejáték Zrt. gesztusát, hogy lehetővé tette intézetünk Gottsegen György Alapítványának a több tízmilliós értéket képviselő szívsebészeti alapkészülék megvásárlását – hangsúlyozta dr. Ofner Péter, a GOKI főigazgató főorvosa.  – Azáltal, hogy részt vállaltak Szívsebészeti Osztályunk műszerparkjának modernizálásában, jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az Országos Kardiológiai Intézet munkáját a továbbiakban is magas szakmai színvonalon, az európai követelményeknek eleget téve végezhesse.