Nekik már segíthettünk
Tapintható mozgásformák a Szerencsejáték Zrt. támogatásával 2011. augusztus 2. 15:16
A hagyományteremtés szándékával rendezték meg júniusban a városligeti Vakok kertjében a Mozdulj másként elnevezésű sportprogramot, amely a Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően az idei évben egyszerű sportnapból kéthetes sportfesztivállá bővült. A rendhagyó találkozón vakok és látók közösen sportoltak, vetélkedtek megismerve és kipróbálva hagyományos és új mozgásformákat, bárki számára elérhető, gyakorolható sportágakat.
A Szerencsejáték Zrt. tevékenységében a Totó és a Tippmix révén a sport központi szerepet játszik. Jelentős szponzori összegeket fordítunk a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó klubok, egyesületek felkészüléséhez, de éppen ilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy a mozgás, a sport az egészségmegőrzés kulcsává, így mindennapi tevékenységünk részévé váljon – mondja Tulik Ágnes a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese. - Cégünk több mint hat éve foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozókat értékesítő hálózatában, számunkra tehát természetes, hogy a teljes élet lehetőségét kell elérhetővé tenni a fogyatékkal élő embertársainknak, amibe nemcsak a munkahelyteremtés tartozik bele, hanem az olyan közösségi élmények megtapasztalása is, mint a sport. Meggyőződésem, hogy a vak és gyengén látó emberek társadalmi integrációjában kiemelkedő segítséget nyújtanak a megélt sportsikerek, az egészség megtartásához nélkülözhetetlen fizikai erőpróbák. Remek kezdeményezésnek tartjuk a Vakok Állami Intézte által megrendezett sportfesztivált és öröm volt látni azt a megelégedettséget, amit a közösen végzett mozgásformákban ép és vak résztvevők egyaránt megtaláltak – szögezi Tulik Ágnes a rendezvényt támogató Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese.

– A Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően az idei évben számos olyan programelemet tudtunk a rendezvény részévé tenni, amire a tavalyi évben nem volt mód. Elgondolásunk középpontjában az útkeresés állt, vagyis az általánosan ismert „látássérült sportágak” kipróbálási lehetősége mellett, azt kívántuk bemutatni, hogyan lehet adaptálni a látók által már közkedvelt, új mozgásformákat. A résztvevők benevezhettek falmászásra, party bikera, próbálkozhattak pingponggal, gyepsível, lengőtekével, megmérkőzhettek csörgőlabdában, de indulhattak a testsúlycsökkentő zsírégető versenyben is. Célunk annak a tévhitnek eloszlatása volt, hogy a látássérülteknek nélkülözniük kell a mozgás szabadságát és a sportolás örömét, hiszen „nehézségek vannak, de közös erővel legyőzhetetlen akadályok nincsenek” – idézi fel a rendezvény mottóját Szabóné Berta Irén a Vakok Intézetének igazgatója.